Crohn betegség és a Vetom
Gyakran nem szívesen beszélünk az emésztési problémáinkról, mert sokszor igen kínosnak érezzük a témát. A megváltozott táplálkozási szokásaink és a stresszes életvitelünk miatt a felborult bioritmusunk, a környezetszennyezés, a vegyi anyagok jelenléte az ivóvízben és az elfogyasztott életeinkben, egyre inkább próbára teszik az emésztőrendszerünket, amelynek következményeként világszerte gyakorivá váltak a gyomor- és bélrendszeri megbetegedések.
Ezek a tünetegyüttesek lehetnek enyhébb lefolyásúak, vagy olyan komoly tüneteket okozó betegségek, melyek fenyegetést jelenthetnek az egészségünkre.

Ide tartozik a Crohn-betegség– a gyulladásos bélbetegségek egyik formája – is, mely egyénre szabott, szigorúan betartott életmódot követel a páciens részéről.
A Crohn-betegség egy olyan autoimmun betegség, amely a bél különböző fázisokban jelentkező krónikus gyulladásával jár. Rendszerint a vékonybél utolsó szakaszát és a vastagbelet érinti, de a tápcsatorna bármelyik szakaszán megjelenhet. A gyulladás nemcsak a bél-nyálkahártyára, hanem az érintett szakaszon az egész bélfalra kiterjed.
A betegség leggyakoribb tünetei a hasmenés, a felszívódási zavarok, amelyhez gyakran társul görcsös, főleg a jobb oldalon fellépő és a hasi fájdalom. A betegség aktív időszakában előfordul láz, valamint a fehérvérsejtek száma is megnövekedhet.

A hozzáférhető bizonyítékok jelenleg nem egyértelműek a Crohn-betegségben alkalmazott probiotikumok hatékonyságát illetően, azonban a Vetom készítményekben is megtalálható Bacillus subtilis hosszú távú és folyamatos pótlása a betegség nyugvó (remissziós) fázisában hatékonynak tűnik a bélhámsejtek védelmében, és a bélflóra egészséges funkciójának helyreállításában.
- A bélflórának szerepe van a bél védőgátként való működésében, a tápanyag-anyagcserében, valamint az immunrendszer működésében egyaránt. A legújabb bizonyítékok rámutattak a megváltozott bélflóra-összetétel lehetséges szerepére számos, emésztőrendszeri vagy egymástól távol előforduló autoimmun betegségek kialakulásában is.

- A beleinkben egy összetett „gát” választ el bennünket a bélflóra tagjaitól vagy a szervezetbe bejutott anyagoktól, amely a fizikai akadályon felül kémiai és immunológiai komponenseket foglal magában. Ennek a gátnak az átjárhatatlanságát az étrend krónikus változása, vagy a gyógyszerhasználat és a betegségek legyőzhetik, ez az állapot „áteresztő bél” néven ismert.
- A bél védelmi rendszerének meggyengülése lehetővé teszi a toxinok, antigének és baktériumrészek bejutását a szervezet keringésébe, amely reakciót kiváltva autoimmun jelenségeket eredményezhet. Az említett társuló folyamatok, mint az autoimmun betegség vagy a csontritkulás nagy valószínűséggel összefüggésben állnak a bélfal állapotával, így a tápanyag-felszívódási képességgel és a hormonális állapottal.
A gyulladásos bélbetegségekben általában kezelési módszerek kombinációja javasolható. A kórképben gyakran csökken a jó baktériumok, és megnövekszik a káros baktériumok mennyisége. A kezelésére szolgáló gyógyszerek szintén károsíthatják az egészséges bélbaktériumokat.
A bélflóra változása provokálhatja a gyulladást, és az immunrendszer gyengülését is. Így a kezelés során jótékony lehet a probiotikumok használata, amelyek elősegítik az egészséges bélflóra helyreállítását és fenntartását. A gyulladásos bélbetegségek kezelése esetén számba kell azonban venni, hogy minden betegnél más hatásos. A háttérben álló gyulladásos folyamatban többféle kórokozó baktériumfaj is elszaporodhat, megtelepedhet, amelyek különböző módokon reagálnak egy-egy probiotikus kezelésre.
Vetom alkalmazása a betegség nyugvó (remissziós) fázisában
Szeretném felhívni figyelmét, hogy a Vetom termékekre vonatkozó további leírás egy általános javaslat. A bélflóra pontos összetételének meghatározásához, és így a biztonságosabb kezelési stratégia felállításához javasolható fajszintű bélflóra vizsgálat. Ennek elvégzésében szívesen segítünk, jelezze felénk, amennyiben szeretne erről további tájékoztatást kapni.
A Vetom termékek különböző spektrumú bioaktív anyagokat bocsátanak ki, így a szervezetre gyakorolt hatásuk is eltérő. A kapszulás kiszerelések a baktériumok életképességének biztosítására hozzáadott cukrot tartalmaznak, míg a csepp formátumban ugyanezt a funkciót a fermentált kukoricakivonat biztosítja. Amennyiben cukorbetegség gyanúja áll fenn, a csepp formátumú készítmény javasolt.
Crohn-betegség esetén egy lépcsőzetes, átfogó kúra javasolható az optimális hatás elérése érdekében, hogy a bélrendszer minden szakaszát megtisztítsuk a patogén mikroflórától. Ennek az első lépcsője a Vetom 1.1 készítmény szedése 10 napig. Szükség esetén ezzel az alapkészítménnyel megismételhető a kúra, vagy kiterjeszthető egy összesen 30 napos időszakra, a bélfal állapotától függően. Majd 10 nap szünet után a Vetom 3 szedése 10 napig, majd újabb 10 nap szünet után a Vetom 4 termék 10 napos kúrája következik.
- A Vetom 1.1 kapszula vagy a Vetom 1.23 csepp termékben a Bacillus subtilis baktériumfaj elősegíti a szervezet interferon termelését, amely segít az immunrendszer korrekciójában. A Bacillus subtilis által termelt biológiailag aktív anyagok segítenek visszaszorítani a kórokozó baktériumfajokat, valamint segítenek a vas, kálcium, fehérjék, szénhidrátok, trigliceridek, aminosavak, epesavak felszívódásában és a bélrendszeri pH kiegyensúlyozásában.
- A Vetom 3, 4 kapszula és a Vetom 3.22, 4.24 csepp Bacillus amyloliquefaciens baktériumfajokat tartalmaznak, amelyek a vékony- és vastagbélben fejtik ki jótékony hatásukat, hasonlóan, de mégis kicsit másként, mint a Bacillus subtilis.
- Fenntartó kezelésként vagy szintentartó kúraként javasolható a Vetom 2 kapszula és a Vetom 2.25 csepp (Vetom 3 és 4 keveréke, tehát mindkét Bacillus amilolyquefaciens faj jelen van benne). Egy gyorsabb, de kevésbé intenzív kezelést nyújt átfogóan a bélrendszerre. A Vetom 2.26 csepp pedig Bacillus subtilis és Bacillus amyloliquefaciens tartalma révén szintén egy átfogóbb hatású készítmény, amely megelőzés és szintentartó kúrák jó kelléke lehet.
Beöntés alkalmazása Vetom 1.23 készítménnyel
A probiotikus beöntés alkalmazói szerint a baktérium kultúra célzott bejuttatásával hatékonyabban tudnak elterjedni a bélben a jótékony baktériumok. A folyékony Vetom 1.23 készítmény a szájon át való szedés helyett, alkalmazható beöntés formájában is, így a bélnyálkahártyán közvetlenebb hatást tud kifejteni.
Alkalmazása: a maximális hatás érdekében a probiotikus hatóanyagokat a végbélbe fecskendezzük 10 cm mélyen. Elvégzéséhez húgycső katétert és orvosi fecskendőt (legalább 15 ml) érdemes használni.
- Fecskendő segítségével a Vetom 1.23 flakon (10 ml) tartalmát fecskendezze át 100 ml fiziológiás sóoldatba. Ez 110ml használható munkaoldatot eredményez.
- Egy legalább 15 ml-es fecskendő segítségével szívjon fel 10 ml munkaoldatot. Feküdjön a jobb oldalára.
- A bal lábát húzza fel a mellkasához és vezesse be a katétert a végbélbe 10 cm mélyen. A fecskendőt a folyadékkal függőlegesen kell elhelyezni. Juttassa az oldatot a végbélbe.
- Az eljárás után legalább 15 percig feküdjön a jobb oldalán.
Naponta kétszer 10 ml munkaoldatot kell alkalmazni. Az oldatot a felhasználásig tárolja hűtőben!
Az 1.23 Vetomos munkaoldatos beöntés elvégzése előtt ajánlott egy tisztító beöntést végezni (50 ml= 1/4 csésze gyógynövényes főzet).
Ha a Vetom termékek fogyasztása mellett dönt, felhívjuk figyelmét, hogy a Vetom termékeket ne szedje együtt orálisan antibiotikumokkal és más mikroorganizmusok alapján működő egyéb készítményekkel.
Amennyiben Ön jelenleg kezelésben részesül, feltétlenül tájékoztassa kezelőjét, orvosát arról, hogy azzal egyidejűleg, párhuzamosan szeretné szedni a gyógyszernek nem minősülő Vetom probiotikus étrend-kiegészítő sorozat készítményeit. Kérjük, hívja fel kezelője figyelmét arra, hogy a Vetom készítmények növelhetik az orvos által felírt gyógyszerek, illetve gyógykészítmények szervezetre gyakorolt hatását.